magyar média

2012. március 6. 11:22
Egy 2004-es videót közölt a napokban több magyar hírportál is. Az Európai Parlament képviselőinek napidíj-ügyéről készült felvételt a Privátbankár publikálta (újra) először a Nemzeti Civil Kontroll TV nyomán. Azóta egymástól veszik át az online orgánumok anélkül, hogy jeleznék a felvétel pontos forrását és keletkezési idejét, a Facebookon pedig ezerszámra osztják meg a felhasználók.
2012. március 5. 18:44
Az elmúlt hetekben nyomott műsorelőzetesek a megújulás látszatát keltették, például, úgy tűnt, megújul az állandó csapat, márpedig a Heti Hetesben a casting talán még fontosabb, mint egy valóságshowban.
2012. március 5. 18:38
A magyar szövegírók még mindig nem tudnak párbeszédeket írni, a színészek se tudják, hogyan kell játszani, így ez a produkció sem tud az átlagon felülemelkedni.
2012. március 5. 11:23
Érdemes kétszer átgondolni a nagy értékű vásárlásokról szóló beszámolók posztolását Facebookon, az adóhatóság ugyanis éberen figyeli az új autók, nagy összegű pókernyeremények és felújított nyaralók tulajdonosait – írja az Origo.
2012. március 5. 10:44
Tarlós István megbízásából megújult a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a budapest.hu. A főszerkesztő beszámolója szerint az volt a legfőbb cél, hogy korszerű, hasznos, informatív és könnyen használható honlapot hozzanak létre.
2012. március 5. 10:01
Kiskorú műsorvezetőket toboroz a köztévé a korábbi jelentkezők próbálkozásaiból készült videóval.
2012. március 3. 14:11
Friderikusz Sándor meg sem próbálja elhitetni magáról, hogy mindent tud, pedig simán el tudjuk képzelni, hogy 12 könyvnél többet olvasott, és ismeri a római számokat.
2012. március 3. 13:49
Vasárnap este 20.10 perckor dupla résszel indul az m1 új műsora, a Marslakók. A főcímzenét a Back II Black zenekarból ismert Bebe énekli.
Freedom
2012. március 3. 13:30
Minden valódi érdeklődő láthatja a helyszínen, hogy a magyar média éppen oly változatos mint valaha, és bővelkedik az ellenzéki hangokban – írta a The Washington Postban a magyarországi médiaszabadsággal kapcsolatos vádakra Szapáry György, washingtoni nagykövet.
2012. március 3. 13:15
Vasárnap este indul Mészáros Antónia saját magazinműsora, a Szabad szemmel az ATV-n. A műsorvezető az Origonak elmondta: az új programban több vendéggel, több oldalról, összetettebben közelít majd meg egy-egy témát.
2012. március 2. 13:38
Havi kétmillió forint személyi alapbért kap Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója – tudta meg a NOL egy 2011-es törvény közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó előírásai alapján.
2012. március 2. 12:35
Ötmillió forintjába kerül a TV2-nek néhány „vérengző beszámoló” közlése, és kiskorúak emberi méltóságának megsértése. Egy korhatári besorolást sértő hírműsorért a médiahatóság 2,5 milliót követel.
Címlap-sztori
2012. március 2. 09:53
Schmitt Pál plágiumbotránya egy reality éppen aktuális kiszavazóshowja miatt nem kapott elég figyelmet, miközben a német sajtó egy hasonló eset után egész plágium-lavinát indított el – hangzott el az „Újságírás és etikai normák” című konferencián, ahol a német és magyar előadók Christan Wulff lemondáshoz vezető sajtóbotrányát is megvitatták. Dankovics Noémi beszámolója korábbi cikkünk folytatása.
2012. március 1. 17:18
Megjelent a Médiatanács határozata a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseményekről. A szabályozót minden bizonnyal nemes szándék vezérelte, ez azonban sokba fog kerülni nekünk, adófizetőknek.
2012. március 1. 16:21
A törvényhozásba visszatérő Csóti György vezérigazgatói pozícióját a Parlament TV-ben is érdekelt Bálintfy Gábor veje, Csincsi Zoltán veszi át.
2012. március 1. 16:12
Hat százalékkal csökkentek a televíziós reklámbevételek egy év alatt, miközben a rádiók 2 százalékkal növelték ilyen jellegű bevételeiket – mondta Nagy István Ottó, az Ernst & Young üzleti tanácsadási szolgáltatásának vezetője csütörtökön Budapesten.
2012. március 1. 15:44
Eddig is problémás volt a 2006-ban szigorított jogszabály, miszerint az intézkedő rendőrök arcát az arról felvételt készítő médiumoknak kötelező kitakarniuk, az új Btk. azonban tovább erősítené a közhatalomgyakorlók ilyen jellegű védelmét. Az Index szerint ez fokozott öncenzúrát eredményezhet.
2012. március 1. 14:43
Furcsa, hogy egész Európa, sőt az egész világ aggódik egy olyan rádióért, ami jelenleg is szól - mondta Szőnyi Szilárd a Lapzárta című műsorban a Klubrádió-üggyel kapcsolatban.

összesen: 2502 db | 18 db/oldal

első vissza 135 136 137 138 139 következő utolsó