közösségi média

2015. május 18. 20:40
Hat év után végre megkaptam a saját oldalamat – írta első Twitter üzenetében Barack Obama, amerikai elnök. Az elnöknek van egy másik Twitter fiókja is, azt azonban a kampány csapata szerkeszti, míg az új oldalon csak Obama saját tweetjei lesznek.
2015. május 18. 12:55
A Népszabadság Online szerint 6-7, terjesztéssel együtt akár 10 millió forintba is kerülhet a szocialistáknak az MSZP tervezett, 300 ezres példányszámú újságjának elindítása. Mindezt részben a székházuk eladásából tervezik finanszírozni – árulta el a NOL-nak Gőgös Zoltán. A tervek szerint még idén elindulna a lap, a korábban már használt Balegyenes néven.
2015. február 4. 16:22
Ma már világos, hogy nem csupán a médiatartalom előállítója szerkeszt, és nem csupán az állít elő médiatartalmat, akinek hivatásánál fogva ez feladata.
2014. október 2. 16:51
Éves rekordszintre emelkedett a mikroblogok és más közösségi oldalak cenzúrája Kínában a hongkongi tüntetések nyomán, s a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket.
2014. szeptember 19. 09:05
Hogy miért fontos a Facebook? Ezen a közösségi oldalon ma már lényegesen több embert el lehet érni, mint a nyomtatott sajtóval. Interjú.
Közösségi média
2014. június 29. 09:53
Június 30-án éjfélkor végleg bezárja az Origo Zrt. az iWiW közösségi oldalt. A 12 éve alapított oldalt naponta 60 ezren látogatták a bezárás előtt.
2014. június 17. 15:18
Egy hónapja jelentette be az Origo, hogy leállítják az iWiW-et, mert nem bírják a versenyt a Facebook-kal. Most egy amerikai magyar cég, a Datemyschool jelentette be, hogy megvenné és feltámasztaná a magyar közösségi oldalt. Egyelőre még nincs megegyezés az üzletről, a végső szót a Telekom vezetősége mondja majd ki.
2014. június 17. 14:56
Tomcat Írországban perelné be a Facebook-ot, ha nem állítják vissza a Tolvajkergetők oldalát.
2014. május 15. 11:38
Töröltem a Wiwen az összes ismerősöm. Egyenként. A regisztrációt meghagytam, mert vannak, akik csak ott tudnak belépni az internetre, és levelet is csak ott tudnak írni. Még nem kapták meg a világútlevelet.
2014. május 15. 11:14
Mintha tegnap lett volna, amikor a volt csajom mondta, hogy egy haverja csinált egy programot, amin meg lehet nézni, ki kit kúrt meg az ismerősök közül.
2014. május 6. 09:13
Az Indiana Egyetem felmérése alapján az amerikai újságírók hatvan százaléka szerint rossz irányba tart az újságírás. A megkérdezettek szerint a fő okok a csökkenő profit, az online média előretörése és az elbocsátások.
FB10
2014. február 4. 13:25
Önről, igen, önről is csinált egy videót a születésnapját ünneplő Facebook. Persze csak ha rajta van az FB-n. Romantikus muzsika és a facebookos pályafutás legszebb pillanatai egy videóban!
2014. január 13. 11:49
A dolog lehetetlennek tűnt, és én biza arra fogadtam volna, hogy Orbán Viktor kinyit egy pár állami pénzcsapot, és egy kis reklámmal besepri a szükséges támogatottságot.
2014. január 10. 09:07
A miniszterelnök videóüzenetben köszönte meg, hogy több mint 200 ezren követik őt a Facebookon.
2013. december 6. 09:09
Az arckönyv halottakkal telik: modern temető, digitális panoptikum, a sehol sem létező lelkek sziluettbálja.
Támadás
2013. október 29. 08:56
A damaszkuszi rezsimmel rokonszenvező szíriai hackerek feltörték hétfőn Barack Obama Facebook- és Twitter-oldalát – közölte hétfőn az amerikai média.
2013. október 7. 16:23
Az osztrák médiahatóság egyik szerve ismét megtiltotta az osztrák közszolgálati médiának (ORF), hogy a Facebookon jelen legyen.
2013. október 3. 12:28
A Facebookon az első időkben főleg képeket nézegettem, illetve kerestem, hogy van-e magyar, vagy hasonló érdeklődésű ember. Interjú.

összesen: 343 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó